AMIT RÓLAM ÉS MUNKÁMRÓL MONDTAK

Jubileumi kiállítás Hódmezővásárhelyen, a GALÉRIA 2000-ben (2004. július 9.):

Szűcs Laci egy nagyon nagy történet. Szegeden indult középiskolában a pályája, majd kőszobrász-restaurátor szakra nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára. Tóth Sándor és Kalmár-i indíttatás után, remek, kiváló mesterei voltak.

Művészetében semmi sem kimódolt, semmi nem erőszakos. Valamilyen nagyon ősi természetesség van jelen ebben az egészen különös műtárgyvilágban. Nála figyelemre méltó, hogy semmi sem utal a technikai civilizációra ebben a gyors világban.

Ezeket a tárgyakat lehet, hogy Michelangelo maga sem tudta volna így elkészíteni, hiszen olyan technikai háttér kell hozzá, ami ezeket a munkákat korszerűvé teszi. Tehát mindenképpen benne van e kor technikája, de az ő nagy formaérzékenysége is.

Kivételes formakultúra, kivételes formaműveltség. Ezt mondanám Szűcs László műtárgyaira, és ennek gyökere lehet az is, hogy tudjuk, a főiskola után régészeti ásatásokon külföldön vett részt, valamint meghatározó a restaurátori léte.

Ő az, akinél nekem az anyag és a forma igazán szimbiózisban van.

Feledy Balázs

a Budapesti Vigadó Galéria igazgatója

Bolyki István és Szűcs László kiállításának megnyitója mosonmagyaróváron (2000. február 19.):

A valóság legkifejezőbb jellemzői a harmónia és a szépség. Ha olyan tárgyakkal – például szobrokkal, kisplasztikákkal – vesszük körbe magunkat, amelyek ezt sugározzák, ebből az erőből, harmóniából ránk is vetül. Meggyőződésem, hogy Szűcs László alkotásaiban megvan ez az erő.

Ha lehet kőben, márványban megfogalmazni a szépséget, akkor az egyik lehetséges út Szűcs Lászlóé. Talán azért, mert mindent tud az anyagról. A márvány mintha neki teremtődött volna, legyen az carrarai, török, norvég, vagy lengyel márvány, illetve tardosi vagy fekete mészkő.
Mintha csak őt várná a robbantott, fúrt, tört, ormótlan, durva kő, hogy meglássa benne a szoborformát és nagy türelemmel kibontsa azt. De csak addig, amíg meg nem érzi, hogy többet elvenni már nem lehet belőle; ekkor kész a szobor.
És az irgalmatlanul kemény anyag hálásan engedelmeskedik neki, mintha tudná, hogy értő művésszel áll szemben. A gondolatok, az érzések kivetülnek, áttestálódnak a művekre, azok pedig szinte élni kezdenek.

Szűcs László szobraiból ősi, elemi erő sugárzik, mintha a hegyi patak vagy a hullámzó tenger mosta, pörgette, csiszolta volna őket ilyenné: időtlenné válnak egyszersmind egyetemessé.

Dr. Végh Károly

irodalomtörténész

Moldvay Győző Galéria kiállításmegnyitója, Hatvan (2001. március 9.):

Igazából csak az tud művészetté válni, az a tárgy, amelyik valahol az ismeretlennel vagy talán az Istennel tud érintkezni egy pillanatra.

Én azt hiszem, hogy Szűcs László szobrai annyira beszédesek és annyira önmagukról a vizualitás nyelvén mindent elmondanak, hogy talán nem is kell lefordítani szavakra és mondatokra, olyan szép az anyag, a formák esztétikusak, feszítettek, plasztikusak, megjelennek bennük üregek, külső és belső formák, izgalmas a forma kezelése, az árnyék hatása, hogy azt hiszem tényleg nem érdemes ecsetelni, hogy mitől szépek.

Az organikus formák és a térben szerveződő matematikailag, geometriailag leírható formáknak az összeházasítása, összevonása. Ez az, ami különös egyéniséget és izgalmat ad Szűcs László szobrainak.

Farkas Ádám

Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár

Szenti Tibor – Szűcs László: Rendhagyó lexikon:

A maga választotta ösvényről egyetlen lépést sem tesz más irányba. Olyan alkotói energia és elszántság feszül benne, amely munkáit kiemeli az átlagból, egyéniségét, amely utánozhatatlan, minden művében újrateremti.

Szűcs László szobraiban emberi érzelmek szunnyadnak. Ezekből a plasztikákból az ember különösen akkor kap sugárzást, ha felületüket kézfejének finom bőrével érinti. Szeretné megölelni őket, hogy génjeinek megosztásával a halhatatlanságát biztosítsa.

Egy föltételezett világkatasztrófa után Szűcs László aszteroidákként száguldó antropomorf köveit pályarendszerbe helyezve, teremtő erővel kell megérinteni, hogy a mindenségben újra élet legyen.

Szenti Tibor

író

Bálványos Anna: „Szűcs” 1998. (monográfia):

Szűcs László szobrairól valóban ez lehet az első benyomás: szépek. Szép a formájuk, szép az anyaguk és szépen vannak kidolgozva. Letisztult formájukkal egyértelműen a modern szobrászat alkotásaihoz tartoznak.

Különösen újabb „gyűrött” formákat megjelenítő szobrai életteliek, ahol a körkörösség, finom ívek, olykor egész vékonyra csiszolt éleik, a hajlékony formák örökös mozgásban tartják a tekintetet. A szobrok különös szépsége abból ered, hogy a művész ezeket a mozgékony, puha formákat kemény kőből valósítja meg.

Bálványos Anna

művészettörténész

AMIT RÓLAM ÉS MUNKÁMRÓL MONDTAK

Jubileumi kiállítás Hódmezővásárhelyen, a GALÉRIA 2000-ben (2004. július 9.):

Szűcs Laci egy nagyon nagy történet. Szegeden indult középiskolában a pályája, majd kőszobrász-restaurátor szakra nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára. Tóth Sándor és Kalmár-i indíttatás után, remek, kiváló mesterei voltak.

Művészetében semmi sem kimódolt, semmi nem erőszakos. Valamilyen nagyon ősi természetesség van jelen ebben az egészen különös műtárgyvilágban. Nála figyelemre méltó, hogy semmi sem utal a technikai civilizációra ebben a gyors világban.

Ezeket a tárgyakat lehet, hogy Michelangelo maga sem tudta volna így elkészíteni, hiszen olyan technikai háttér kell hozzá, ami ezeket a munkákat korszerűvé teszi. Tehát mindenképpen benne van e kor technikája, de az ő nagy formaérzékenysége is.

Kivételes formakultúra, kivételes formaműveltség. Ezt mondanám Szűcs László műtárgyaira, és ennek gyökere lehet az is, hogy tudjuk, a főiskola után régészeti ásatásokon külföldön vett részt, valamint meghatározó a restaurátori léte.

Ő az, akinél nekem az anyag és a forma igazán szimbiózisban van.

Feledy Balázs

a Budapesti Vigadó Galéria igazgatója

Bolyki István és Szűcs László kiállításának megnyitója mosonmagyaróváron (2000. február 19.):

A valóság legkifejezőbb jellemzői a harmónia és a szépség. Ha olyan tárgyakkal – például szobrokkal, kisplasztikákkal – vesszük körbe magunkat, amelyek ezt sugározzák, ebből az erőből, harmóniából ránk is vetül. Meggyőződésem, hogy Szűcs László alkotásaiban megvan ez az erő.

Ha lehet kőben, márványban megfogalmazni a szépséget, akkor az egyik lehetséges út Szűcs Lászlóé. Talán azért, mert mindent tud az anyagról. A márvány mintha neki teremtődött volna, legyen az carrarai, török, norvég, vagy lengyel márvány, illetve tardosi vagy fekete mészkő.
Mintha csak őt várná a robbantott, fúrt, tört, ormótlan, durva kő, hogy meglássa benne a szoborformát és nagy türelemmel kibontsa azt. De csak addig, amíg meg nem érzi, hogy többet elvenni már nem lehet belőle; ekkor kész a szobor.
És az irgalmatlanul kemény anyag hálásan engedelmeskedik neki, mintha tudná, hogy értő művésszel áll szemben. A gondolatok, az érzések kivetülnek, áttestálódnak a művekre, azok pedig szinte élni kezdenek.

Szűcs László szobraiból ősi, elemi erő sugárzik, mintha a hegyi patak vagy a hullámzó tenger mosta, pörgette, csiszolta volna őket ilyenné: időtlenné válnak egyszersmind egyetemessé.

Dr. Végh Károly

irodalomtörténész

Moldvay Győző Galéria kiállításmegnyitója, Hatvan (2001. március 9.):

Igazából csak az tud művészetté válni, az a tárgy, amelyik valahol az ismeretlennel vagy talán az Istennel tud érintkezni egy pillanatra.

Én azt hiszem, hogy Szűcs László szobrai annyira beszédesek és annyira önmagukról a vizualitás nyelvén mindent elmondanak, hogy talán nem is kell lefordítani szavakra és mondatokra, olyan szép az anyag, a formák esztétikusak, feszítettek, plasztikusak, megjelennek bennük üregek, külső és belső formák, izgalmas a forma kezelése, az árnyék hatása, hogy azt hiszem tényleg nem érdemes ecsetelni, hogy mitől szépek.

Az organikus formák és a térben szerveződő matematikailag, geometriailag leírható formáknak az összeházasítása, összevonása. Ez az, ami különös egyéniséget és izgalmat ad Szűcs László szobrainak.

Farkas Ádám

Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár

Szenti Tibor – Szűcs László: Rendhagyó lexikon:

A maga választotta ösvényről egyetlen lépést sem tesz más irányba. Olyan alkotói energia és elszántság feszül benne, amely munkáit kiemeli az átlagból, egyéniségét, amely utánozhatatlan, minden művében újrateremti.

Szűcs László szobraiban emberi érzelmek szunnyadnak. Ezekből a plasztikákból az ember különösen akkor kap sugárzást, ha felületüket kézfejének finom bőrével érinti. Szeretné megölelni őket, hogy génjeinek megosztásával a halhatatlanságát biztosítsa.

Egy föltételezett világkatasztrófa után Szűcs László aszteroidákként száguldó antropomorf köveit pályarendszerbe helyezve, teremtő erővel kell megérinteni, hogy a mindenségben újra élet legyen.

Szenti Tibor

író

Bálványos Anna: „Szűcs” 1998. (monográfia):

Szűcs László szobrairól valóban ez lehet az első benyomás: szépek. Szép a formájuk, szép az anyaguk és szépen vannak kidolgozva. Letisztult formájukkal egyértelműen a modern szobrászat alkotásaihoz tartoznak.

Különösen újabb „gyűrött” formákat megjelenítő szobrai életteliek, ahol a körkörösség, finom ívek, olykor egész vékonyra csiszolt éleik, a hajlékony formák örökös mozgásban tartják a tekintetet. A szobrok különös szépsége abból ered, hogy a művész ezeket a mozgékony, puha formákat kemény kőből valósítja meg.

Bálványos Anna

művészettörténész